Kelet-India szívében egy évszázados hagyomány sző történetek, remények és művészi kifejezések kárpitját – üdvözlünk a kantha hímzés varázslatos világában. Ahogy belemerülünk ennek az egyedülálló mesterségnek a gazdag történelmébe és látjuk lendületes újjáéledésére, feltárulnak azokat a szálak, amelyek generációkat és kultúrákat kötnek össze.
Ezer év kibontakozása: A kantha eredete
A kantha hímzés több mint ezer éve szerves részét képezi Kelet-India kulturális szövetének. A szükségben született csecsemőket kopott száriból és dhotisból (a test alsó felére tekert laza ruhadarab, amelyet dél-ázsiai férfiak hordanak) készített puha kantha paplanba tekerték. Különleges kantha szőnyegekkel rendezték be az otthonokat, a hagyomány és a meleg hangulatát csempészve ezzel a lakásokba. A védikus korszak előtti időszakra (Kr. e. 1500 előtt) visszanyúlóan a kantha nem csupán a hímzés funkcionális formája volt; az élet eseményeinek ünnepe, egy vászon, amelyen keresztül a hétköznapi nők megjeleníthették történeteiket.
Az újrahasznosítás művészete: A kantha evolúciója
A Kelet-Bengáliából (ma Banglades) és Nyugat-Bengáliából származó kantha készítése során a takarékos nők az eldobott ruhákat egyszerű futóöltésekkel újrahasznosították. Az így kapott paplanok és funkcionális tárgyak, például ágytakarók enyhén ráncos megjelenésűek voltak. Ennek oka a több sor futó öltés volt. Idővel a mesterség fejlődött, és létrejött a nakshi kantha bonyolultabb hímzett mintákkal.
Mára a kantha nemcsak Nyugat-Bengáliában és Bangladesben, hanem Indiában Orisza és Bihar egyes részein is megtalálható már. A világ más kultúráiban is visszaköszön, például a japán Boro és a közép-ázsiai Suzani hímzés formájában. A Kantha közös gyökerekkel bír ezekkel a változatos hímzési hagyományokkal, sok helyen "sujani" néven ismert, amely öltést, vagy tűt jelent.
Szimbolika és hagyomány: öltésekkel szőtt történetek
A kantha különlegessége, hogy mintáin keresztül történeteket mesél. Ezek a varrások gyakran a szerettek iránti szeretetet szimbolizálják, és úgy vélték, hogy védelmet nyújtanak a gonosz erőkkel szemben. Először egy 500 éves könyv, a Chaitanya Charitamrita említi ezt a hímzésformát, a „kantha” név vélhetően a „kontha”-ból, a rongyokat jelentő szanszkrit szóból származik. A történet szerint a 15. századi szent, Csaitanja Mahaprabhu édesanyja egy utazó zarándokon keresztül házi készítésű kanthát küld fiának.
Az újrahasznosítás gyakorlati gyökerei mellett a kantha a nők művészi tehetségének kifejezésére szolgáló terület is lett. A hindu háztartásokban gyakran a vallási ikonográfia és mitológia ábrázolására szolgált, míg a muszlim háztartásokban iszlám és perzsa hatásokat, geometrikus és virágmotívumokat tartalmazott.
Az otthoni kézművességtől az időtlen művészetig
A kantha eredetileg háztartási mesterség volt, amelyet a háztartásvezetésért, szarvasmarha-tenyésztésért és gyermekgondozásért felelős nők gyakoroltak. Néha ugyanazt a kantha darabot anyáról lányára örökítették. Az évszázadok során a kantha felhasználási területei változatosak lettek, a sminktáskától (arshilota) a ruhatáskán át (bostani) a szőnyegig (galicha) mindenre használható. A vörös, a fekete és a kék uralta a korai kantha munkákat, de mára már a színek kaleidoszkópjává fejlődött. Míg továbbra is a futóöltés a domináns technika, mára a takaróöltés és a láncöltés színesíti az alkotási folyamatot.
Hatások és fúzió: a kantha globális utazása
Bár a kantha mélyen gyökerezik az indiai hagyományokban, egyúttal magába szívta a gyarmati uralom és a portugál kereskedők hatásait is. Selyemszálak és motívumok, például vitorlás hajók és címerek portugál hatásra kerültek a kanthába. Egy lenyűgöző 19. századi kantha az Újdelhi Nemzeti Kézműves Múzeumban a hindu mitológiát európai ihletésű elemekkel keveri, illusztrálva a mesterség alkalmazkodó- és fejlődőképességét.
Egy bengáli hímzésű kantha takaró a 19. századból, tipikus állat- és virágmotívumokat ábrázol különféle öltésekkel (forrás: Alamy)
Családi törekvések és a remény motívumai
Kantha több volt, mint mesterség; egy család reményeit és törekvéseit képviselte. Anyák és nagymamák készítették, akik bonyolultan szőtték a szövetbe a reményeket, kívánságokat és a család történelmét, sokszor ezért az esküvői hozományokat is kanthával díszítették. A könnyű takarók nemcsak praktikusak voltak; imaszőnyegként és a melegség zálogaként is szolgáltak monszun és tél idején.
Minden kantha egyedi alkotás, formális szabályok nélkül. Míg egyes szimbólumok és motívumok univerzálisak, a tervezés az alkotó egyéni kompozíciójától, technikájától és színvilágától függ. Ez egy olyan mesterség, amely a közösségekhez tartozik, soha nem az elit hívta életre. Még a 18. és 19. században a brit gyarmati uralom idején is a vidéki nők készítették a kanthát, megőrizve annak eredetiségét és autentikus jellegét.
A kantha hímzés újjáéledését ünneplő TAANKA darabjait az időn túlmutató szálak alkotják a történelembe szőve. Csatlakozz utazásunkhoz, merülj el az öltéseken keresztül szőtt történetekben nálunk, ahol a hagyomány és az újjászületés találkozik.